Íme 5 dolog, amihez egyszerűen nem tudott hozzászokni

A házaspár két évvel ezelőtt vált el, de Léna még mindig nem tudja kiverni a fejéből a német férjét.
És nem azért, mert még mindig szerelmes lenne belé…

Sziasztok!
Ahogy ígértem, megosztom veletek Léna történetét, akivel a sors a legutóbbi isztambuli utazásomon sodort össze.
Magyar származású, nagyjából velem egykorú.
Az elmúlt tíz évben Németországban élt, ahol kétszer ment férjhez, és mindkét házassága válással végződött.
Az első férje egy volt osztálytársa volt, aki a 90-es években a családjával együtt költözött ki Németországba, a második pedig egy „tősgyökeres” német férfi.
Az első válás oka a férj alkoholproblémája volt, a második szakítás viszont sokkal összetettebb történet.
A német férjnek nem voltak rossz szokásai, stabil anyagi háttérrel rendelkezett, mégis kiderült, hogy vele együtt élni szinte lehetetlen.

Miért nem működött a házasság egy német férfival?
Léna szerint minden a kultúrában, a szokásokban és az élethez való hozzáállásban keresendő.
Ezek ugyanis túlságosan eltérnek attól, amihez mi, Magyarországon felnőve, hozzászoktunk.

A németeknek egészen más elképzelésük van a párkapcsolatokról

Magyarországon a férfiak és a nők szerepei hagyományosan elkülönülnek.
Ezek a minták már gyerekkorban rögzülnek.
A lányok gyakran azt hallják, hogy legyenek kedvesek, csinosak és gyengédek, hogy a fiúk figyeljenek rájuk.
A fiúkat pedig arra nevelik, hogy ők a védelmezők, a későbbi családfenntartók, akiknek udvariasnak kell lenniük, átadják a helyüket, fizetnek, és gondoskodnak a nőkről.

Németországban viszont Léna tapasztalata szerint teljesen más elvek mentén nevelik a gyerekeket.

A német férfiaknak eszébe sem jut, hogy külön figyelmességekkel „kellene” kedveskedniük a nőknek.
Nem érzik kötelességüknek, hogy átadják a helyüket, kinyissák az ajtót vagy kifizessék a kávét.
A német nők pedig nem is várják el mindezt, hiszen nem azért akarnak vonzóak lenni, hogy eltartsák vagy kiszolgálják őket.

A német családokban minden költséget feleznek

A német férfi számára a feleség elsősorban partner.
Ez jól hangzik elméletben, de a gyakorlatban Léna szerint egészen másképp hat.

Németországban nem jellemző az a felállás, hogy a nő pénze „saját”, a férfié pedig közös.
Magyarországon gyakran előfordul, hogy a férfi többet keres, és arányosan többet is vállal a kiadásokból.
Léna férje viszont úgy gondolta, hogy ha mindketten dolgoznak, akkor minden költséget pontosan fele-fele arányban kell megosztani, függetlenül a fizetések nagyságától.

Így a bútorokat és a háztartási gépeket is közösen vették meg.
A lakás berendezése összesen körülbelül tízezer euróba került.
Ennek felét a férj, felét Léna fizette.
Míg a férjnek ez nem jelentett komoly terhet, Léna szinte az összes megtakarítását erre költötte.

Vásárláskor a kasszánál mindig felezték az összeget, vagy mindenki a saját termékeit fizette.
Kávézóban és étteremben is pontosan elosztották a számlát.
Ha egyik alkalommal a férj fizetett, legközelebb elvárta, hogy Léna állja a költségeket.

A házimunka nem női vagy férfi feladat

Léna férje teljesen természetesnek vette, hogy részt vesz a házimunkában.
Nem gondolta úgy, hogy a mosogatás vagy a takarítás kizárólag női feladat lenne.
Ugyanakkor furcsállta, hogy Léna nem tud például egy szöget beverni a falba.
Szerinte ha ő tud főzni és mosni, akkor Léna miért ne tudna egy képet felakasztani?

Amikor új bútor érkezett, a férj nem akart szerelőket hívni, mert úgy gondolta, megoldják ketten.
Léna számára elképzelhetetlen volt, hogy neki is részt kelljen vennie a szerelésben.
Az apja és a korábbi magyar férjei mindig egyedül intézték az ilyen feladatokat.
A német férje viszont őszintén hitt abban, hogy mindent közösen kell csinálni.

A németek még jó fizetés mellett is spórolnak

A férj jóval többet keresett Lénánál.
Ennek ellenére szinte mindenben takarékoskodott.

Télen ritkán kapcsolta fel a fűtést, mert drágának tartotta.
Léna gyakran fázott, de a férj szerint a hideg edzi a szervezetet.
A vízhasználat állandó konfliktusforrás volt köztük.
A férj környezetvédelemmel indokolta a szigorú spórolást.
Soha nem fürdött kádban, kizárólag gyors zuhanyt vett.
A szappanozás alatt elzárta a vizet.
Sőt, szerinte az sem volt probléma, ha az edényeken rajta maradt a mosogatószer, hiszen „biztos nem káros”.

A férj soha nem vásárolt teljes áron.
Mindig megvárta az akciókat.
Ha egy termék jelentősen olcsóbb lett, nagy mennyiséget vett belőle.
Egyszer például harminc csomag olajat vásárolt, amit lefagyasztott, és majdnem egy évig használt.

A németek nem rajonganak a meglepetésekért és ajándékokért

A meglepetések és ajándékok kérdése szintén sok feszültséget okozott köztük.
Magyarországon megszokott, hogy apró ajándékokkal is kifejezzük a szeretetünket.
Nemcsak ünnepeken, hanem a hétköznapokban is.
Nálunk a meglepetés része az örömnek.

Léna szerint Németországban ez teljesen másképp működik.
A házastársak gyakran még karácsonykor sem ajándékozzák meg egymást.
Ezt felesleges pénzkidobásnak tartják.
Ajándékot leginkább a gyerekek kapnak.
Születésnapokra gyakran kívánságkosarat állítanak össze, amibe a gyerek előre kiválasztja, mit szeretne.
Drága ajándékokat nem tartanak illendőnek.

Léna csak a kapcsolat elején kapott virágot és csokit.
Később a férje egyszerűen megkérdezte, mit szeretne egy adott összegből.
A házasságkötés után azonban az ajándékozás teljesen megszűnt.

A németek fiatalon kezdenek el készülni az öregkorra

Németországban teljesen megszokott, hogy már fiatalon félretesznek a nyugdíjas évekre.
Léna férje egész életében mérnökként dolgozott egy autógyárban.
Már az egyetem után elkezdett spórolni.
A kötelező járulékok mellett külön nyugdíjalapokba is fizetett.
Úgy gondolta, az állami nyugdíj nem lesz elég a megszokott életszínvonalhoz.

Ez Lénát gyakran megnevettette.
A férj spórolós életmódja szerinte távol állt a tartalmas élettől.
Soha nem utaztak külföldre, legfeljebb kempingezni mentek.
A férj úgy tervezte, majd nyugdíjasként pótolja be az élményeket.

Ez volt az utolsó csepp Léna számára.
Amikor a járvány idején csak Ausztrián keresztül tudta volna meglátogatni Magyarországon élő gyermekeit és unokáit, a férj nemet mondott.
Nem akart repülni, és pénzt sem adott az útra.
Léna végül egyedül utazott el.
Hazatérése után beadta a válópert.

Ez Léna története.
Te mit gondolsz róla?
Szerinted indokolt volt a válás?

Kiegészítő gondolat

Ez a történet jól mutatja, hogy nem feltétlenül a szeretet hiánya bont szét egy kapcsolatot, hanem a mindennapi értékrendbeli különbségek. Ami az egyik kultúrában erény, a másikban könnyen válhat konfliktusforrássá.